Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Akadt, aki a Tisza-völgy Csernobiljának nevezte azt az ökológiai katasztrófát, ami 2000. január végén vette kezdetét, amikor egy ausztrál-román tulajdonú bányászati cég cianidos zagytározójának töltése átszakadt, majd az erősen mérgező víz több patakon és folyón keresztül a Tiszába jutott. A hír sokkolta a közvéleményt, a szakemberek azonban gyorsan cselekedtek, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a kárenyhítés egyetlen lehetséges módja a hígítás, eszköze pedig a Kiskörei Vízlépcső. Most felidézzük azoknak a kritikus napoknak az eseményeit vízügyes szempontból.

Január 30-án, a késő esti órákban a romániai Nagybánya melletti Zazar település szomszédságában átszakadt az ausztrál-román tulajdonú Aurul nemesfémbánya 93 hektár területű zagytározójának a töltése. Ennek következtében mintegy százezer köbméter, cianiddal és nehézfémekkel erősen szennyezett, toxikus víz került a Zazar, majd a Lápos-patakba, onnan pedig a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába.
Február 1-én délután lépett a cianidhullám Magyarország területére. Az első vizsgálatok 32,6 mg/literes koncentrációt mutattak ki Csengernél, ami meghaladta az érvényben lévő határérték 320-szorosát. A Szamos vize a cianid mellett jelentős koncentrációban tartalmazott komplex formában megkötött nehézfémeket, így rezet, cinket, ólmot és ezüstöt.
Február 2-án a megmérgezett folyó vize Vásárosnaménynál betorkollott a Tiszába. Egyértelművé vált, hogy a kárenyhítés egyetlen érdemi lehetőségét a Tisza-tó, pontosabban a Kiskörei Vízlépcső adja.
Február 3-án a vízügyi szakemberek vizsgálati pontokat létesítettek a folyó mentén, hogy a szennyező anyagok koncentrációját pontosan mérni tudják. Ugyanakkor elnyerte végső formáját a páratlanul gazdag folyami élővilág, valamint a Tiszából nyert ivóvízen élő 120 ezer ember (Szolnok, Tószeg, Zagyvarékas, Szászberek, Újszász, Rákóczifalva és Rákócziújfalu lakossága) védelmét szolgáló stratégia, amely a szennyező anyagok higítására,  koncentrációjának minél nagyobb mértékű csökkentésére fókuszált. A cselekvési terv kulcsfontosságú eleme a Kiskörei-Vízlépcső rendkívüli üzemrendjének kidolgozása volt annak érdekében, hogy a cianidos vizet a Tisza-tavon belül a folyómederben tartsák, majd a tározó medencéiből származó tiszta vízzel felhígítsák. Igazgatóságunk szakemberei az OMIT engedélyével még ezen a napon - az öblítő csatornák szabályozó műtárgyak nyitását követően - megkezdték a tározó napi 10-30 centiméteres ütemű duzzasztását. Ezzel egy időben megtörtént a Buláti-fok elzárása azért, hogy a szennyezett víz ne jusson be a Tiszavalki-medencébe.
Február 5-én teljes halászati tilalmat rendeltek el a Tisza-tavon és a Tisza megyei szakaszán.
Február 6-án a Tisza-tó vízszintje a szokásos téli 610 centiméterről elérte a 700 centimétert, így plusz 55 millió köbméternyi, jó minőségű vizet sikerült betározni. Ezt követően a Tisza-tó belső víztereinek védelme érdekében lezárták az öblítő csatornák, szám szerint 8 szabályozó műtárgyát.   
Február 7-én megjelent a szennyező hullám Tiszabábolnánál, ettől kezdve azonban a folyóból már nem juthatott víz a tározó belső medencéibe. Még ezen a napon megkezdődött a tározó gyors – napi 30 centiméteres – ürítése. A vízlépcső rendkívüli üzemrendje lehetővé tette a megnövelt felszínesést, így a nagyobb vízsebesség biztosítását, tulajdonképpen árhullámot indított el. Ennek köszönhetően - a tározó medencéiből visszaáramló - mintegy 25 millió köbméternyi tiszta vízzel sikerült felhígítani a szennyezést. A vízlépcsőnél egyrészt a zsilipkapuk felett és alatt, illetve a turbinákon keresztül távozott az ily módon levegőztetett víz, miközben félóránként vizsgálták a cianid koncentrációját. Szolnokon munkába állt az a berendezés, amely óránként 1500 liter ivóvizet töltött műanyag zacskókba.
Február 8-án délelőtt elérte Szolnokot a sejtméreg, fő hulláma pedig 9-én hajnalban hagyta el a várost. Erre az időre a VCSM felszíni vízműve szüneteltette a vízkivételt a szőke folyóból. Ekkora már a környezeti katasztrófa híre nemzetközi visszhangot váltott ki, szinte a „fél” világ a Tiszáról beszélt. Lényegében egymásnak adták a kilincset hazai és külföldi politikusok, diplomaták, sajtómunkások a világ majd minden részéről.
Február 10-én a levonuló árhullám visszafogása, az alsó-tiszai folyószakasz védelme érdekében Kiskörén megkezdődött a felvízszint lassú emelése.
Február 17-én Szolnokra látogatott Margot Wallström, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa. Szintén Szolnokra érkezett Romica Tomescu román környezetvédelmi miniszter, aki sajnálatát fejezte ki a szennyezés miatt.
Február 29-án Peter Tufo, az Egyesült Államok budapesti és James Rosapepe, bukaresti nagykövete ugyancsak ellátogatott Szolnokra.
Június 13-án az Országgyűlés határozatában - a Vizes Élőhelyek Világnapjához is kapcsolódva - február 1-jét, a szennyezett víztömeg Magyarországra történő bejutásának napját, a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.

A szennyezés levonulását követő napokban a Tisza középső szakaszán összesen 57-58 tonna haltetemet gyűjtöttek össze, s egy-egy élettelen kopoltyúsban testsúlykilogrammonként 2,81 milligramm ciánt mutattak ki.  Becslések szerint mintegy 1240 tonna hal pusztult el, emellett sok más populáció is súlyos károkat szenvedett. Az egész világot bejárták a Tisza-mentén akkor készült képek, tudósítások. A környezeti katasztrófa Magyarországon másfél millió embert veszélyeztetett, és ezer, halászattal vagy turizmussal foglalkozó ember megélhetését tette bizonytalanná. Azóta az eseményeket tananyagként oktatják.
Magyarország pert indított az Aurul bányavállalat ellen a szennyezés miatt, 28,5 millió dolláros kártérítést követelve. A cég később átalakult, Transgold néven működött tovább, végül a felszámolás sorsára jutott. A per mindmáig nem hozott – pénzben kifejezhető - eredményt.
Összegzésként megállapítható, hogy a később találóan Noé bárkájának is nevezett vízkormányzási intézkedések, közöttük a Kiskörei Duzzasztómű rendkívüli üzeme, a Tisza-tavi öblítő csatornák és ártéri fokok lezárása lehetővé tették, hogy a Közép-Tisza vidékén a mérgező anyagot a folyó medrében lehetett levezetni. Ennek köszönhetően a gátak közötti hullámtér, a biológiai sokszínűséggel rendelkező holtágak, és ami roppant lényeges, a Tisza-tó öblözeteinek páratlanul gazdag élővilága – a Tisza-tó vízfelületének 93 százaléka – gyakorlatilag nem károsodott. Szintén fontos eredmény, hogy a Kiskörén elindított mesterséges árhullám nem okozott gondot a folyó alsó szakaszán, a cianidos víz nem öntötte el a hullámtereket. A rendkívüli vízkormányzás hatásaként a toxikus anyagok Tiszafürednél mért 5,2 milligramm/literes koncentrációja Kiskörénél 3,8-ra csökkent, Szolnoknál pedig „csak” 8 órán haladta meg a kritikus 2 milligramm/liter értéket.
A ciánszennyezés okozta súlyos ökológiai sebek máig sem gyógyultak be tökéletesen, azonban a katasztrófát követő években a természet lenyűgöző megújulási képességéről szerezhettek bizonyságot a szőke folyó mentén élők. Ám elképzelni is szörnyű, milyen pusztítást végzett volna a sejtméreg, ha akkor, valami oknál fogva nem sikerül a vízügyes bravúr.
Az alább linkre kattintva sematikusan bemutatjuk a ciánszennyezés idején a Tisza-tóban végrehajtott vízkormányzási műveleteket:
https://www.youtube.com/watch?v=hIKOWMMvsgY&feature=youtu.be

Virágeső a Tiszába
Az idei megemlékezést február 2-án 12 óra 30 perces kezdettel rendezi a szolnoki önkormányzat a Tiszavirág-hídnál. A ciánszennyezés levonulását dr. Nagy István, a KÖTIVIZIG nyugalmazott igazgatója idézi fel (aki védelemvezetőként irányította a kárenyhítő beavatkozásokat), ezt követően Szalay Ferenc polgármester (aki akkor szintén a város első számú vezetője volt) tart beszédet. Áder János államfő üzenetét tolmácsolja Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Hivatala vezetője, majd Joó István, a Duna Régi Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos osztja meg gondolatait, végül pedig Máthé György római katolikus esperes-plébános a Szolnoki Ökumenikus Lelkészkör nevében mond áldást. A megemlékezés záróakkordjaként a résztvevők a gyaloghídról virágokat dobnak a szőke folyóba.