Magyarország

feed-image

Bemutatkozás

Tájékoztató a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nemzetközi pályázatairól

A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság évek óta részt vesz nemzetközi együttműködésben, azonban 2001. tavasza óta új típusú munkakapcsolat alakult ki. Két éves előkészítő munka után 2003-ban indult az első nemzetközi projektünk, amit azóta további kettő követett.

Tekintettel arra, hogy ezen munkák szoros összefüggésben vannak a jelenlegi ágazati és nemzeti prioritásokkal az alábbiakban tájékoztatni szeretném a futó projektekről. Véleményünk szerint – nemzetközi partnereink véleményét is ismerve – az együttműködés legfontosabb célja, hogy az EU pályázható prioritásai között hosszabb távon is szerepeljenek a vízkárelhárítással összefüggő kérdések, ami különösen a VTT megvalósítására gondolva magyar nemzeti érdek.

Módosítás: (2011. március 08. kedd, 11:57)

Bővebben...

 

KÖTIVIZIG MSZ EN ISO 9001:2008 minőségirányítási rendszer tanúsítványa

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízkárelhárítással kapcsolatos tevékenységek minőségének folyamatos javítása illetve jó szinten tartása érdekében 2009 áprilisától megkezdte az MSZ EN ISO 9001:2008 szabvány szerinti vállalat irányítási rendszer kiépítését.
A minőségirányítási szabvány alkalmazását 2010. január 1.-ől bevezettük, – rögtön élesben kipróbálásra is került, hiszen januárban szinte minden egységünkre kiterjedően védekezési fokozat elrendelésére került sor – és a folyamat lezárásaként 2010. februárjában az SGS Hungária Kft. 5 napos, - szintén éles védekezési helyzetben- helyszíni auditot, felülvizsgálatot tartott. Igazgatóságunk ezt a folyamatot sikeresen zárta és szerzett nemzetközileg is elismert tanúsítványt.
A bevezetést követően évente felülvizsgálati auditokat végzett az SGS tanúsító cég. Az auditok tapasztalatai alapján elmondható, hogy a KÖTIVIZIG-nél felépített minőségirányítási rendszer egyre jobban működik, a napi tevékenység szerves részévé vált.
2013. február 25.-28. között, három évvel az integrált vízkár-elhárítási Minőségirányítás rendszer bevezetése után megújító auditra került sor, ahol teljes egészében átvilágították tevékenységünket.
Az auditorok megállapítása szerint az irányítási rendszer összességében megfelel a szabványnak. Az auditorok a minőségirányítás alá vont tevékenységet, a nyomon követhetőséget, a dokumentációt és annak kezelését jónak találták.
Igazgatóságunk ezt a folyamatot sikeresen zárta és szerzett újabb, nemzetközileg is elismert tanúsítványt.

ISO tanúsítvány (magyar)

ISO tanúsítvány (angol)

 

Monitoring projektek

"A mérés-automatizációnak és a távjelzésnek ma már nincs alternatívája, ezért az Uniós pályázatra (KEOP) benyújtott öt projekt által mintegy másfél milliárd forintot fordíthatunk monitoring fejlesztésre. A projektek egyenként lefedik a víz körforgásának elemeit, a lehulló csapadékot, a beszivárgást és a talajvizet, a lefolyó vizek határon belépő mennyiségének (és minőségének) mérését, az ebből kialakuló vízszintek távjelzését. A megbízható mérések érdekében épült egy műszer kalibrációs labor, európai színvonalú vízsebességmérő-hitelesítési csatornával, valamint már megvalósult 352 db talajvízszint észlelő kút távjelző hálózatba való bekapcsolása. További három projekt az előkészítés stádiumában van." Forrás : VKKI

Bővebben...

 

Az Igazgatóság dokumentumfilmje (2002)

Egy szervezet a vízügyből a vízügyért

 

A vízügy története


Az emberiséggel szinte egyidős a vízhasználat és a vízkárok elleni védekezés. A Föld minden ismert kultúrája szoros kapcsolatban volt a vízgazdálkodással. A vízfolyások biztosították az ivó- és öntözővizet, talajerőpótlást, halászat révén élelmet adtak, elősegítették a közlekedést és az idegenek elleni védelmet. A vízkárok elleni védekezés már a települések helyének kiválasztásában megnyilvánult.

Az Alföld több mint 50 %-a - közel 2 millió ha - árterület. Fél millió hektárnyi területen állandó vízborítás volt. Ilyen körülmények között érthető, hogy a honfoglalást követő századokban gyorsan kialakult az ártéri vagy fokgazdálkodás.

Az ártéri gazdálkodás alapja az ártéri fok- csatornarendszer, mellyel a halastavak vízellátását, öntözés, kenderáztatás, vízimalmok és viziszállítás üzemét megoldották.

Módosítás: (2010. október 20. szerda, 18:57)

Bővebben...

 
További cikkeink...