palyazat_fooldal

Magyarország

feed-image

Gyengénlátóknak

Vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés

A vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés módszertani elemei

A VKI tervezési folyamata többlépcsős, iteratív jellegű, ennek során össze kellett hangolni az ökológiai, műszaki, társadalmi és gazdasági szempontokat. A tervezés legfontosabb lépéseit mutatja a 7. ábra.


A tervezés előkészítéseként az alapegységnek számító ún. víztestek kijelölése és a víztesthez tartozó vízgyűjtők meghatározása volt a feladat. Magyarországon, a VKI fogalom meghatározásait követve, a következő víztest fajták találhatók meg:

  • természetes felszíni szárazföldi vizek: vízfolyás és állóvíz víztestek
  • erősen módosított víztestek olyan természetes eredetű felszíni vizek, amelyek az emberi fizikai tevékenység eredményeként jellegükben jelentősen megváltoztak, fenntartásuk e megváltozott formában azonban több szempont alapján is indokolt;
  • az ember által kialakított, a természetes felszíni vizekhez hasonló mesterséges víztestek; valamint
  • felszín alatti víztestek.

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés során különös figyelemmel kell lenni a vizekhez kapcsolható védelem alatt álló területek állapotára, ilyenek például az ivóvízkivételek, vagy a fürdőhelyek védőterülete, vagy a természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhelyek stb.

Módosítás: (2011. január 18. kedd, 14:55)

Bővebben...

 

A közvélemény tájékoztatásának folyamata

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés során meghatározó jelentőséget kapott a társadalmi párbeszéd, amelynek első lépése országos szinten a tervezés ütemtervének és munkarendjének megvitatása volt 2006. december és 2007. június között. Második lépésként, már nem csak országos, hanem helyi szinten is, a jelentős vízgazdálkodási kérdések konzultációja zajlott. Ez a folyamat 2007 decemberében kezdődött, és a véleményezők részvételével tartott fórumon, 2008. szeptember 22-én zárult le.

 

Módosítás: (2011. január 17. hétfő, 15:39)

Bővebben...

 

Vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés felelősei

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium feladata a stratégiai irányítás, az Európai Unió intézményeivel való kapcsolattartás, közreműködés a Duna vízgyűjtőkerület nemzetközi tervének összeállításában, és a VKI végrehajtásáról szóló jelentések elkészítése.

 

Módosítás: (2011. január 17. hétfő, 13:01)

Bővebben...

 

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés területei

Az egész országra kiterjedő vízgyűjtő-gazdálkodási terv a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium irányításával, más minisztériumokkal együttműködve készült el a vízfolyások, az állóvizek és a felszín alatti vizek állapotának javítása, illetve megőrzése érdekében.

 

Módosítás: (2011. január 17. hétfő, 13:39)

Bővebben...

 

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés folyamata

Az Európai Unió új vízpolitikája, a „Víz Keretirányelv” (2000/60/EK irányelve, továbbiakban VKI) 2000. december 22-én lépett hatályba az EU tagországaiban. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta Magyarországra nézve is kötelező az ebben előírt feladatok végrehajtása.

 

Módosítás: (2011. január 17. hétfő, 13:27)

Bővebben...