Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

A KÖTIVIZIG biológusai immár ötödik éve monitorozzák a 2014 októberében átadott Kiskörei hallépcsőt. Az eddigi vizsgálatok során összesen 41 halfajt sikerült kimutatni, amelyek közül 6 faj (sujtásos küsz, halványfoltú küllő, szivárványos ökle, vágócsík, réticsík, szélesdurbincs) védett, 1 faj (a magyar bucó) fokozottan védett és 12 faj pedig tájidegen (amur, razbóra, ezüstkárász, fehér és pettyes busa, törpeharcsa, fekete törpeharcsa, naphal, amurgéb, folyami géb, kaukázusi törpegéb, tarkagéb).

Az eddig elvégzett halfaunisztikai vizsgálatok rámutattak, hogy az évszakok és a halak vándorlásának időszakai között a hallépcső terültén belül jelentős eltéréseket lehet megfigyelni a vonuló halfajok tömegességében, méretében és a területen előforduló halfajok egymáshoz viszonyított arányában. A tavaszi időszakban, amikor a Tiszán jelentősebb árhullám vonul le, nagy abundaciával (egyedszámmal) figyelhetők meg a fitofil (ikráikat szubmerz élő vagy holt növényekre rakó), a fito-litofil (nem szükségszerűen szubmerz növényzetre, vagy gyökereken ívó) és a litofil (kövekre, kavicsos aljzatra ívó) halfajok adult, ivarérett egyedei. A litofil szaporodási guildből kiemelendő a kősüllő, amely a felső pihenő tóban szinte minden tavasszal előkerül, vagy a fogassüllő, amely szaporodása során a kemény mederrészeken készít egy kisebb mélyedést, amelybe a nőstény elhelyezi az ikráit, amit a hím egészen a kelésig védelmez. Ezek mellett jól megfigyelhetőek a dorozsmás dévérkeszegek és nagy testű pontyok, ahogy az alsó és középső pihenőtavakban keresik az elöntött növényes területeket, vagy éppen vándorolnak a Tisza-tó nádasaiba-gyékényeseibe, hogy megtalálják a számukra megfelelő ívóhelyet. A hallépcsőben tapasztalt halvándorlások során nem létezik „egy irány”! Változó intenzitással történik a halak vándorlása mindkét irányban (fölfelé és lefelé). A halak „maguk döntik el”, hogy az alvízen, vagy a felvízen találják meg a számukra szükséges életfeltételeket, a szabad vándorlás feltétele mindenesetre biztosítva van.
A nyári felmérések tapasztalataiból a hallépcsőt, mint élőhelyet, két részre oszthatjuk a kimutatott halfajok eloszlása alapján.
Az első a pihenőtavak, ahol főleg a stagnofil (állóvizet kedvelő) és az euritop (álló vagy lassan folyó vizeket kedvelő) faunaelemek a jellemzőek. A középső és alsó pihenőtavakban akár szemmel is megfigyelhetőek a lesben álló csukák, melyek az ott élő, vagy éppen vándorló küszöket, bodorkákat, vörösszárnyúkeszegeket, a fenéken pihenő gébfajokat és a sziklákon mozgó cifrarákokat ragadozzák. A felső pihenőtóban folyamatosan megfigyelhetjük a balinok csapatos vadászatát, amikor egy-egy balin nagy sebességgel „vág” az arra úszó apró halakból álló halrajok közé.
A második típusú élőhely a pihenőtavak között húzódó, kazettákra felosztott csatorna, ahol a reofil (áramló vizet kedvelő) halfajok a jellemzőbbek, mint például a paduc, a márna, a domolykó vagy a nálunk fokozottan védett magyar bucó. A réselt halátjárókkal ellátott erősen sodort szakaszait részesíti előnyben a halványfoltú küllő és a menyhal, melyek egyedei szinte minden mintavételen kimutathatók. A hallépcső átadása óta eltett évek előre haladtával, egyre nagyobb egyedszámban figyelhetőek meg a kisebb-nagyobb testű busák, amelyek tömegétől a felső pihenőtó vize néha szinte „elfeketedik”. Az 1963-ban Kínából betelepített, erősen invazív busa, Magyarországon a hegyi patakok és kisebb csatornák kivételével, szinte minden vizünkben tömegesen megtalálható. Ez a halfaj kizárólagos plankton fogyasztó, így ottlétük a Tisza-tó plankton dús vizének köszönhető, ami a hallépcsőn is átfolyik és ezzel kimeríthetetlen táplálékbázist biztosít ezeknek az akár 80 kg-os testtömeget is elérő halaknak. 2019-ben egy korábban még soha nem látott busa szaporodást regisztráltunk szinte az egész Tisza mentén, ami a Kiskörei hallépcsőben „ámulatba ejtő” látványt nyújtott. Busa ivadékok milliárdjai vonultak a felvíz és az alvíz között. (Az itteni jelenségről film készült, de hasonló busaívásokról az ország legkülönbözőbb víztereiről sok kutató számolt be.) A hihetetlen busa ivadék mennyiségnek azért voltak haszonélvezői is. A korábbi évek alatt még soha nem tapasztaltunk olyan mennyiségű balint, harcsát és csukát a hallépcső területén. Ezeknek a ragadozó halfajoknak láthatóan egy könnyedén és gyorsan megszerezhető, nagy mennyiségű táplálékforrást jelentett a busatömeg.
November elején-közepén minden évben megkezdődik a Tisza-tó téli vízszintre történő beállítása, melynek egyik kiemelt szempontja a halak biztonságos teleltetése. A hallépcsőben ilyenkor már jóval kevesebb halfajt lehet kimutatni. Ebben az időszakban a kövezett részeken egymás után kerülnek elő a szaporodáshoz készülődő menyhalak. Gyakran lehet arról hallani, hogy a menyhal úgynevezett „nyári álmot” alszik, ami nem valós megállapítás. Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy nyáron is kerülnek elő példányai a hallépcsőből, hanem abban is, hogy, mint minden halfaj a mennyhal is poikilotherm gerinces. Ez azt jelenti, hogy testhőmérséklete megegyezik a környezete hőmérsékletével. Tehát, minél magasabb a víz hőmérséklete. a halak életfolyamati (táplálkozás, emésztés) annál jobban felgyorsulnak, ami kizárja a nyári vermelés lehetőségét. A menyhal szaporodási ideje december vége-február elejére tehető. Ebből következik, hogy szaporodási ingerüket más halfajainkhoz képest nem a melegedő, hanem a lehűlő víz váltja ki, így érthető, hogy ebben az időszakban lényegesen aktívabbak.
Tapasztalataink alapján elmondható, hogy kiépített 1,3 km hosszú ökológiai folyosót a halak nem csak vándorlásra, hanem állandó élőhelyként, szaporodóhelyként és bizonyos szakaszain vermelő-helyként is használják. Az, hogy ezek a halfajok az alvíz és a felvíz között mekkora távolságokat tesznek meg, hova mennek, mikor mennek, a jövő kutatásainak témáját fogja képezni.