Az öntözéstől az árvízvédelemig
November végén és december elején két európai uniós támogatású fejlesztési projektről is szervezett sajtónyilvános eseményeket és lakossági fórumokat a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, ahol politikusok, önkormányzati vezetők és vízügyi szakemberek mellett az érintett helyi lakosok is kifejthették véleményüket.
Élénk érdeklődés kísérte a november 27-én a vezsenyi polgármesteri hivatalban, 28-án pedig a tiszajenői művelődési házban megtartott, VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán című OVF-KÖTIVIZIG projekt lakossági fórumait. Mindkét helyszínre ellátogatott és beszédet mondott Dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője, illetve az adott település polgármestere, Szabó Ferenc (Vezseny) és Virág József (Tiszajenő). A KÖTIVIZIG vezetését Vezsenyen Horváth Lajos műszaki igazgatóhelyettes, míg Tiszajenőn Lovas Attila igazgató képviselte. A megjelent helybelieknek Tóth Zoltán Dániel, az igazgatóság kiemelt műszaki referense ismertette a 15,6 milliárd forintos árvízvédelmi beruházás szükségességét, műszaki tartalmát, külön részletezve a helyben tervezett beavatkozásokat (pl. vezsenyi kanyarulat és nyárigátak rendezése).
A következő, ugyancsak teltházas eseménynek a tiszasülyi nyugdíjas klub adott otthont december 5-én, ahol a Jászsági-főcsatorna rekonstrukciója című projektről kaptak tájékoztatást az érdeklődök. Nagy Richárd, Tiszasüly polgármesterének köszöntője után Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője számolt be a térséget érintő, befejezett és folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztésekről, ezt követően pedig Lovas Attila igazgató fejtette ki gondolatait a vízpótlási lehetőségek megteremtésének szükségességéről. Virágné Kőházi-Kiss Edit szakágazati vezető először röviden szólt a KÖTIVIZIG vízkészlet-gazdálkodási, valamint öntözési stratégiájáról, majd részletesen ismertette az 1,65 milliárd forintos Jászsági-főcsatorna rekonstrukciós projekt keretében elvégzendő, a térség vízgazdálkodását jelentősen javító, a klímaváltozás káros hatásait mérséklő fejlesztés műszaki jellemzőit.
Másnap, december 6-án ismét a VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán című projekt szerepelt központi témaként a KÖTIVIZIG tanácstermében megtartott eseményen, ahol Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett arra, hogy jövőre lesz a Tiszát ért ciánszennyezés 20 éves jubileuma, ugyancsak 2000-ben vonult le az eddigi legnagyobb árhullám a folyónak ezen a szakaszán, s ezt követően született meg az új Vásárhelyi Terv. Mint hangsúlyozta: jó tudni, most már biztonságban élhetünk a Tisza mentén, ami a vízügyi dolgozók szakértelmének, valamint a Magyar Állam és az Európai Unió anyagi támogatásának köszönhető. Lovas Attila igazgató arról beszélt, hogy a „Teret a folyónak!” nem csak egy szlogen, hanem egy konkrét program. Hozzátette: eddig a Tisza középső szakaszán hat helyszínen történt töltésáthelyezés, és ha a most kezdődő projektben tervezett két töltésáthelyezés is megvalósul, akkor már jóval 2000 hektár fölött lesz az a terület, melyet visszaadtunk a folyónak. A hullámtér rendezési beavatkozások részleteibe Fazekas Helga, az igazgatóság árvízvédelmi szakágazati vezetője avatta be a hallgatóságot.