palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Árvízvédelem Víz alá kerül a szolnoki Mentetlen

Víz alá kerül a szolnoki Mentetlen

A legfrissebb modellszámítások szerint a Tisza jelenlegi árhulláma várhatóan február 27-én tetőzik Szolnoknál, 670+-15 centiméteres vízállással, ez pedig azt jelenti, hogy a folyó elönti a szolnoki Mentetlen mélyebben fekvő területeit. A Hortobágy-Berettyó szintje stagnál, lassan árad a Hármas-Körös, a Zagyván ugyanakkor apadás tapasztalható. A kedvező vasárnapi időjárásnak köszönhetően csökkent a belvízi elöntés nagysága a KÖTIVIZIG területén.

 

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság összességében 249 kilométer hosszan tart fenn árvízvédelmi készültséget, ebből 197 kilométeren I. fokút, 52 kilométeren pedig II. fokút.
A Zagyva a szombati tetőzés óta lassan apad, a jásztelki vízmérce hétfő reggel 8 órakor 451 centiméteres vízállást mutatott, ezért változatlanul I. fokú az árvízvédelmi készültség a folyó mentén Jászberény és Szászberek között. A Hortobágy-Berettyón Borznál ma reggel 310 centiméteres - stagnáló - vízállást mértünk, ami továbbra is indokolja a II. fokú készültség fenntartását Túrkeve és Berekfürdő között. A Hármas-Körös lassan árad, Kunszentmártonnál reggelre 558 centiméteres szintet ért el. A Tisza ugyancsak árad, múlt hét csütörtök óta I. fokú a készültség a bal parton Kiskörétől Fegyvernekig, a jobb parton pedig Kiskörétől Dobáig. A folyó vízállása ma reggel 8 órakor Kisköre- alsónál 643 centiméter (I. fok 600 cm), Szolnoknál pedig 627 centiméter (I. fok 650 cm) volt. A legújabb, a jelenlegi árhullám tokaji tetőzése alapján készült modellszámítás szerint térségünkben a korábban jelzettnél később éri el a maximális vízállást a folyó. 
Várható tetőző vízállások mértéke és időpontja a Tiszán:
Tiszafüred 630+-10 cm (febr. 24-25.)
Kisköre –alsó 680+-15 cm (febr. 25-26.)
Tiszaroff 705+-15 cm (febr. 27.)
Szolnok 670+-15 cm (febr. 27.)
Tiszaug  530+-15 cm (febr. 28.)
A hétfő reggeli összesítés szerint a belvízfoltok együttes területe valamelyest mérséklődött, 23 800 hektárt tett ki a Közép-Tisza vidékén, amiből 8 750 hektár vetés, 5 400 hektár szántó. A teljes vízborításból 15 900 hektárt Jász-Nagykun-Szolnok, 6 ezer hektárt Heves, 1 200 hektárt Pest, 450 hektárt Bács-Kiskun, 250 hektárt pedig Csongrád megyében regisztráltuk.
Továbbra is I. fokú készültség mellett folyik a belvízmentesítés a kunhegyesi és a tiszakécskei szakaszokon, II. fokú a készültség a jászkiséri, a jászberényi, a mezőtúri, a ceglédi, a karcagi, a kisújszállási, a kiskörei és a cibakházi szakaszokon. Az elmúlt 24 órában 60 stabil szivattyútelep és 17 mobil szivattyúállás együttesen megközelítően 4 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Ezen kívül az elöntött területekről 43 ezer köbméter víz gravitációs elvezetése vált lehetővé.  A belvízi védekezésben tegnap 181 fő vett részt, köztük 98 gépész. Az önkormányzatok közül I. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászalsószentgyörgy, Fegyvernek, Jászkisér, Túrkeve és Kétpó, míg II. fokban védekezik Sarud, Jásztelek, Cegléd és Kunszentmárton.