Magyarország

Az idei a negyedik legcsapadékosabb esztendő egy emberöltő alatt

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság mérései szerint az idei a negyedik legcsapadékosabb év 1963 óta, az eddig lehullott 674,2 milliméterrel. Ugyanakkor a hőmérsékleti adatok azt jelzik, hogy az elmúlt hat évtized öt legmelegebb évei egyikének nevezhetjük óvatosan a hamarosan mögöttünk hagyandó esztendőt. Bár van még belőle pár nap… Az igazgatóság működési területére ebben az évben december 9. reggelig területi átlagban 674,2 milliméter csapadék esett, ami 160,8 milliméterrel haladja meg a december végéig számított időszak sokévi átlagát (124 %). Ebből decemberben – szintén kedd reggelig – 42,3 milliméter hullott, ami már 1,8 milliméterrel több, mint a sokéves havi átlag – pedig hol van még az év vége.
Az adatok tanúsága szerint az idei a negyedik legcsapadékosabb év a KÖTIVIZIG méréseinek kezdete, azaz 1963 óta. Ebben az emberöltőnyi időintervallumban a „legvizesebb” év az emlékezetes 2010 volt, amikor is a működési területünkre átlagosan 929,4 milliméter csapadék zúdult. Ebben a tekintetben „ezüstérmes” az 1999-es esztendő a maga 750,0 milliméterével, amit 2005 követ 746,3 milliméterrel. Negyedik az idei év, majd 1970 (666,0 mm) és 1998 (654,9) következik. Érdekesség, hogy 2010 óta minden esztendő területi csapadéka jócskán meghaladta a sokévi, 513,4 milliméteres átlagot, kivétel 2012, de az is csupán 20 milliméterrel maradt alatta.
Ebben az évben a márciust és júniust, augusztust és novembert nevezhetjük száraz (a sokévinél szárazabb) hónapnak, a többi hónapban a területi csapadékátlag meghaladta a sokéves havi átlagot, júliusban, szeptemberben és októberben pedig kiemelkedően nagy mennyiségű csapadék áztatta az igazgatóság területét. Míg márciusban területi átlagban mindössze 13,1 milliméter, (a sokéves havi átlag 56 százaléka), júniusban 28,4 mm (42,5 %), novemberben pedig 24,9 mm esett (60 %, és ennek közel fele a hónap utolsó két napján), addig júliusban 135,5 mm (232 %), szeptemberben 124,2 mm (295 %), októberben 77,9 mm (231 %). Ami az eloszlást illeti, idén eddig a legkevesebb csapadékot Kisköre, Kunhegyes és Tiszafüred körzetében mértünk, míg a megye déli részén, a Tiszazugban a legtöbbet, körülbelül másfélszer annyit, mint északon. Mindez annak ellenére alakult így, hogy szeptemberben Kisköre térségére kétszer annyi (170,1 mm) égi áldás jutott, mint Karcag környékére (88,5). Ebben az esztendőben egyébként az abszolút „csapadékrekorder” Kunszentmárton 883,7 milliméterrel, míg a másik póluson Kunhegyes található 584,5 milliméterrel.
A KÖTIVIZIG mérései szerint idén december 2-ig az átlaghőmérséklet 12,2 Celsius fok volt, ami 1,7 fokkal magasabb, mint a sok éves átlag. A maximumot, 34,7 fokot június 10-én, a minimumot pedig, -13,3 fokot január 27-én érezhettük. Az adatsorok alapján - most még óvatosan fogalmazva - kijelenthetjük, hogy ez az esztendő az első öt legmelegebb éveinek egyike lehet 1963 óta.