palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Árvízvédelem Elhúzódhat a Tisza tetőzése

Elhúzódhat a Tisza tetőzése

Továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Közép-Tiszán, a folyó mindkét partján Kiskörétől Dobáig, illetve Tiszapüspökiig, II. fokú az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyó jobb partján.
Megszűnt az I. fokú készültség a Hármas-Körös Mezőtúrtól a Tisza torkolatig terjedő szakaszán, így jelenleg a Tisza vízállása miatt a KÖTIVIZIG árvízvédekezéssel érintett folyószakasza valamivel több, mint 140 kilométer.

A Tisza folyón a csapadékos időjárásának következtében árhullám alakult ki, amely árvízvédelmi készültségi fok feletti vízállásokat eredményez több szelvényben a KÖTIVIZIG működési területéhez tartozó folyószakaszon.

A vízállás ma reggel 7:00 órakor Tiszafürednél 622 cm, Kisköre-alsónál 649 centiméter (I. fok 600 cm), Szolnoknál 651 centiméter, Tiszaugnál pedig 534 cm volt, a folyó valamennyi szelvényben árad. A KÖTIVIZIG továbbra is I. fokú árvízvédelmi készültséget tart fenn a folyó jobb partján Kiskörétől Dobáig (49 km), illetve bal partján Kiskörétől Tiszapüspökiig (47 km), összesen 96 kilométeren (10.03-as és 10.07-es szakaszok, illetve 10.06/6 és 10.06/7 számú őrjárások). Az árvízvédelmi szakaszokon kiemelten figyelemmel kísérjük a Tisza Hullámtér Projekt érintett beavatkozásainak árvízi viselkedését.

A csapadéktevékenység illetve a pozitív hőmérsékletek hatására a hótömeg intenzív csökkenése tapasztalható. A Tisza Szegedig terjedő vízgyűjtőjén jelenlegi adatok szerint 0,67 km3 a felhalmozódott hó mennyisége, mely még mindig meghaladja a sokéves átlagot.

A Zagyva-Tarna vízrendszerében apadás tapasztalható, a ma reggeli vízállás Jászteleknél 244 (apadó) cm volt.

A Körösök vízrendszerében a levonuló árhullám 04.09-én Kunszentmárton térségében 620 cm-es vízállással tetőzött.
Vízállások a Hármas-Körösön ma reggel: Gyoma 518 cm apadó, Szarvas 601 cm (I. fok 600 cm) apadó, Kunszentmárton 617 cm (I. fok 600 cm) apadó. Az igazgatóság a mai napon 10:00 órakor megszüntette az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Hármas-Körös Mezőtúrtól a Tisza torkolatig terjedő jobb parti szakaszán. A Hármas-Körös alsó szakaszán lassú apadás várható, melynek ütemét a Tisza vízjárása lényegesen befolyásolhatja.

A Hortobágy-Berettyón Borznál a ma reggeli vízállás 312 cm (II. fok 300 cm) apadó vízállást regisztráltak. A folyón a belvízátemelések miatt továbbra is tartósan II. fok feletti vízállások várhatóak.

A Tisza illetve mellékfolyóinak hegyvidéki vízgyűjtőjén számottevő csapadékra a következő néhány napban nem kell számítani. A folyón levonuló árhullámot a még meglévő hótömeg olvadása befolyásolhatja. A Tisza középső szakaszán az elhúzódó I. fok közeli illetve azt kismértékben meghaladó vízállásokra kell számítani.


Várható tetőző vízállások mértéke és időpontja a Közép-Tiszán:


Tisza:

Kisköre-alsó    655-665 cm    2018. 04. 11-től
Szolnok    660-670 cm        2018. 04. 12-től

Belvízvédekezés
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben. A mezőtúri, a jászkiséri, a tiszakécskei és kiskörei belvízvédelmi szakaszokon továbbra is I. fokú a készültség. A jászberényi, a ceglédi, a cibakházi, a karcagi, a kisújszállási és a kunhegyesi szakaszokon továbbra is II. fokú készültségben folyik a szivattyúzás.
A ma reggeli adatok szerint az igazgatóság működési területén az elöntés nagysága 10.330 hektárra csökkent, ebből 3.530 hektár a vetés és 2.070 hektár a szántó. A víz alatti területek Jász-Nagykun-Szolnok megyében folyamatosan mérséklődnek, a mai adatok alapján jelenleg 8.300 hektár. A tegnapi napon 34 szivattyútelep és 14 mobilszivattyú üzemelt, amelyek együttesen mintegy 1,25 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Az elmúlt 24 órában a védekezésben 134 fő vett részt, közülük 90 fő gépész.
A szakemberek továbbra is folyamatosan végzik az érintett területek bejárását, a szivattyúzást, a műtárgyak ellenőrzését, az esetleges hibák kijavítását, a vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, felhalmozódott uszadékok eltávolítását. A kisújszállási védelmi szakasz a XL. csatornáján folytatódik csatornakotrás és a depónia rendezése. A jászkiséri védelmi szakaszon a 21. és 25. csatornán a medertisztítás és a vízfolyási akadályok eltávolítása mellett gépi cserjeirtást, mederkotrást és depóniarendezést végzünk. A törökszentmiklósi szakaszon a Szajol I. csatorna területén folyik a mederkaszálás, Tószeg belterületén a Gerle-lecsapoló csatornán vízfolyási akadály eltávolításának munkálata kezdődik meg.

Az igazgatósághoz beérkezett információk szerint az önkormányzatok közül III. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Fegyvernek, II. fokban Kunszentmárton, I. fokban Újszász védekezik.