palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Egyetemi nyílt nap KÖTIVIZIG részvétellel

Egyetemi nyílt nap KÖTIVIZIG részvétellel

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a 12 területi vízügyi igazgatóság – köztük a KÖTIVIZIG is – képviseltette magát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának a bajai campusban november 22-én megrendezett nyílt napján. Az eseményre érkezett középiskolások körében népszerűnek bizonyult az igazgatóság „standja”.

 

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tevékenységi körének teljességét bemutató nyomtatott és elektronikus kiadványok, installációk várták a továbbtanulni szándékozó diákokat az egyetemi kar aulájában. A fiatalok többek között bepillantást nyerhettek térségünk vízügyi múltjába, a legnagyobb (2000. és 2006. évi) árvizek elleni – emberfeletti munkát követelő – védekezésekbe, a helyszínen levetített drón videókon láthatták, hogyan vonult le idén februárban a jeges áradat, és ugyancsak madártávlatból figyelhették meg a Kiskörei Hallépcső működését. A középiskolások ezen kívül megismerhették a vízgazdálkodási évkönyvünket nyomtatott és elektronikus formában, valamint belelapozhattak Közép-Tisza legújabb és korábbi lapszámaiba.
Különösen népszerűnek bizonyult a KÖTIVIZIG-totó. Az abban szereplő több kérdésre adandó helyes válaszra az igazgatóságot általánosságban bemutató kiadványban bukkanhattak rá a diákok. A telitalálathoz pár percnyi gondolkodás mellett olykor szükség volt némi külső segítségre, ám a totót helyesen kitöltők végül ajándékkal - és új ismeretekkel – gazdagodva térhettek haza.