palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Tisza-tó Hallépcső Halvándorlás karnyújtásnyira - nyílt nap a hallépcsőnél

Halvándorlás karnyújtásnyira - nyílt nap a hallépcsőnél

A Világ Halvándorlási Alapítvány felhívására május 21-én, immáron második alkalommal megtartandó halvándorlási világnap eseménysorozatához kapcsolódva a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyílt napot rendez aznap, szombaton 10 és 14 óra között a kiskörei hallépcső területén, ahol az érdeklődők karnyújtásnyira figyelhetik meg a halak vándorlását.

Tekintettel a szervezésre és a zökkenőmentes lebonyolításra, kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze az alábbi elérhetőségen a létszám feltüntetésével (maximum 30 fős csoport): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A Kiskörei Hallépcső
Magyarország európai uniós csatlakozását követően hazánknak is lehetősége nyílt közösségi felzárkóztató és fejlesztési pályázati források elnyerésére. Így valósulhatott meg a Komplex Tisza-tó Projekt, amelynek egyik elemét képezte a Közép-Európában is egyedülálló méretű ökológiai folyosó megépítése. A kiskörei hallépcsőt 2014. október 28-án helyeztük üzembe, azóta folyamatosan biztosítja a halak vándorlását a Tiszán, megkerülve a mesterséges akadályt, a vízlépcsőt. A hallépcső lényegében a tájba illesztett, 1371 méter hosszú, mesterséges, kanyargós csatorna, amely a középső szakaszán átlag 16 méter széles. Ez a „hegyi patak” teszi lehetővé - évszakoktól függetlenül - a halak akadálymentes átjárását a duzzasztómű két oldala, azaz a felvíz és az alvíz között. A hallépcsőnek a teljes szakaszán, nyári aszályos időszakokban, több mint 10 méteres vízszintkülönbséget kell áthidalnia, amelyhez segítséget nyújt a csatorna hosszában kialakított 37 halátjáró-bukó kombináció. Az ökológiai folyosó fontos részét alkotja a középen elhelyezkedő pihenő tó, amely a halak téli vermelését segíti elő.
További információk, képek, videók a hallépcsőről:
http://www.kotivizig.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=72&Itemid=142