palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Árvízvédelem Folyamatosan apadnak folyóink

Folyamatosan apadnak folyóink

Folyamatosan csökken folyóink vízszintje a Közép-Tisza vidékén. A Tiszalökön és Kiskörén a hétvégén megkezdett duzzasztás eredményeként a Tiszán folytatódik a lassú apadás. A Hármas-Körös vízszintje is csökken, tegnap este megszüntettük az árvízvédelmi készültséget Öcsöd és Pusztabánréve között.  A folyó torkolati szakaszán, valamint a Tiszán Kiskörétől Csongrádig, illetve a Zagyva mentén Jászberény és Szolnok között továbbra is I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

A Tisza Szolnoknál lassú ütemben apad, ma reggel 8 órakor 711 cm-t mutatott a vízmérce. A folyó a megyeszékhely fölött – a szombaton délután, illetve vasárnap reggel megkezdett tiszalöki és kiskörei duzzasztásnak köszönhetően – intenzívebben apad, a vízállás ma reggel Kisköre-alsónál 653 centiméter volt (a vasárnapi duzzasztás megkezdése óta mintegy 33 cm-t csökkent a vízszint). A Tiszán érkező további vízutánpótlás függvényében a Tisza-tón a Kisköre-felsőnél mért 710 cm-es duzzasztott vízszintet tartjuk, illetve csökkentjük olyan mértékben, hogy a Kisköre alatti folyószakaszon az apadás üteme a napi 60 cm-t ne haladja meg. A folyó vízszintje ma reggelre Tiszaugnál és Csongrádnál is apadó tendenciát mutatott.
A Zagyva vízrendszerében is folytatódott az apadás, a vízállás Jászteleknél ma 8-kor 367 centiméter volt. A Zagyva-Tarna vízrendszerben az elmúlt napokban lehullott, 20 millimétert meghaladó csapadék következtében a folyón még napokig I. fokú készültség (350 cm) feletti vízállások várhatók.
Ugyanakkor csökken a vízszint Hármas-Körösön, Szarvasnál ma reggel 603 centimétert, mértünk, a folyamatos apadásra tekintettel megszüntettük az árvízvédelmi készültséget a folyón Pusztabánréve és Öcsöd között. A torkolati szakaszon a Tisza visszaduzzasztása miatt továbbra is I. fokú készültség van érvényben. A Hortobágy-Berettyón a borzi vízmércén II. fokú készültségi szint felett, 307-en stagnál a vízállás.

A KÖTIVIZIG jelenleg 524 kilométer hosszú védvonalszakaszon tart fenn árvízvédelmi készültséget.
I. fokú készültség mellett védekezünk 472 kilométeren:
- a Tisza bal és jobb partján, Kisköre és Csongrád között,
- a Zagyva mindkét partján Jászberény és Szolnok között,
 
II. fokú készültség van érvényben 52 kilométeren:
- a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Berekfürdőtől Túrkevéig

Az árvízi védekezésben az elmúlt 24 órában – a segédőri létszámmal együtt – 175 fő vett részt, köztük 30 műszaki irányító.

Belvízi helyzet
Az előző napokban tapasztalt csapadék hatására ismét nőtt a belvíz borította terület nagysága a Közép-Tisza vidékén. A tegnapi adatokhoz képest 500 hektárral nagyobb területen, összesen 20 950 hektáron regisztráltunk elöntést, amiből 7800 hektár őszi vetés, 4750 hektár pedig szántó. A Jászkunságban jelenleg 14 250 hektárt ural a belvíz, a KÖTIVIZIG Heves megyei területén 4750 ezer hektár, a Pest megyei részen 1250 hektár, Bács-Kiskunban 450 hektár, Csongrád megyét érintő területünkön pedig 250 hektár elöntést tapasztaltunk. Változatlanul I. fokú készültség mellett folyik a belvízmentesítés a kunhegyesi és a tiszakécskei szakaszokon, II. fokú a készültség a jászkiséri, a jászberényi, a mezőtúri, a ceglédi, a karcagi, a kisújszállási, a kiskörei és a cibakházi szakaszokon. Az elmúlt 24 órában 53 stabil szivattyútelep és 18 üzemelő mobil szivattyú együttesen több mint 2,7 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Ezen kívül az elöntött területekről tegnap is 43 ezer köbméter víz gravitációs elvezetése vált lehetővé. A védekezésben az elmúlt 24 órában 158 fő vett részt, köztük 82 gépész. Munkatársaink folyamatosan végzik az érintett területek bejárását, a szivattyúzást, a műtárgyak ellenőrzését, az esetleges hibák kijavítását, a vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, felhalmozódott uszadékok eltávolítását.
Az önkormányzatok közül jelenleg I. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászalsószentgyörgy, Jászkisér, Túrkeve, Örményes és Abony, II. fokban védekezik Sarud, Cegléd, Alattyán, Mezőhék és Jásztelek. Egy hete a legmagasabb, III. fokú a készültség Fegyverneken.