palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Árvízvédelem Hosszan elnyúló tetőzés várható a Közép-Tiszán

Hosszan elnyúló tetőzés várható a Közép-Tiszán

A Tisza vízállása Tokaj és Tiszafüred között stagnál, alatta azonban végig árad, Szolnokon napi 10 centiméteres ütemben. A folyón az elmúlt hetekben kialakult több, egymást követő árhullám együttes hatása miatt a következő napokban a Közép-Tiszán hosszan elnyúló tetőzéssel kell számolni. Ezért továbbra is I. fokú az árvízvédelmi készültség Tiszafüred és Csongrád között, valamint a visszaduzzasztással érintett torkolati szakaszokon a Zagyva és a Hármas-Körös mentén. Változatlanul II. fokú árvízvédelmi készültséget tartunk fenn a Hortobágy-Berettyó jobb partján Túrkeve és Berekfürdő között.

A Tisza vízállása vasárnap reggel 8 órakor Tiszafürednél 658 centiméter (II. fok 690 cm), Kisköre-alsónál 696 cm (II. fok 700 cm), Szolnoknál 681 cm (II. fok 750 cm) volt, szükségessé téve az I. fokú árvízvédelmi készültség fenntartását Tiszafüred és Csongrád között a folyó mindkét partján. A Tisza jelenleg másodpercenként 1670 köbméter vizet szállít Kiskörénél, 1460 köbmétert pedig Szolnoknál.
A Zagyva apad, 8 órakor 328 centimétert mutatott a vízmérce Jászteleknél (I. fok 350 cm). A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt azonban továbbra is I. fokú az árvízvédelmi készültség a folyó bal és jobb partján, Újszász és Szolnok között. A Hármas-Körös Szarvasnál 564 centiméteren tetőzik, alatta lassan árad, Kunszentmártonnál 607 centiméteren állt ma reggel. Szintén a Tisza visszaduzzasztása az oka annak, hogy a folyó jobb partján, Kunszentmártontól a torkolatig I. fokú készültség érvényes.
A Hortobágy-Berettyón Borznál 313 centiméteren stagnál a vízszint, ezért változatlanul II. fokú készültség Túrkeve és Berekfürdő között.

A KÖTIVIZIG jelenleg 454 kilométer hosszú védvonalszakaszon tart fenn árvízvédelmi készültséget.
I. fokú készültség mellett védekezünk 402 kilométeren:
- a Tisza bal és jobb partján, Tiszafüred és Csongrád között,
- a Zagyva mindkét partján Újszász és Szolnok között, a Tisza visszaduzzasztása miatt,
- a Hármas-Körös jobb partján, a visszaduzzasztással érintett Kunszentmárton alatti szakaszon 
 
II. fokú készültség van érvényben 52 kilométeren:
- a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Berekfürdőtől Túrkevéig

Várható tetőző vízállások a Közép-Tiszán: 
Tiszafüred 660 +- 10 cm, február 29 – március 1.
Kisköre-alsó 700 +- 10 cm, március 1-2.
Szolnok 700 +- 10 cm március 3.

Belvízi helyzet
A kedvező időjárás és a folyamatos szivattyúzás eredményeként tegnaphoz képest száz  hektárral csökkent az elöntés nagysága a Közép-Tiszán. A vasárnap reggeli összesítés szerint 21 950 hektárt borít belvíz, amiből 8 150 hektár vetés, 5 000 hektár pedig szántó. A Jászkunságban – a szomszédos vízügyi igazgatóságok JNSZ megyei területének adataival együtt - 15 440 hektárt ural a belvíz. A KÖTIVIZIG Heves megyei területén 5 350 ezer hektár, a Pest megyei részen 1 200 hektár, Bács-Kiskunban 450 hektár, Csongrád megyét érintő területünkön 250 hektár belvízi elöntést regisztráltunk. Változatlanul I. fokú készültség mellett folyik a belvízmentesítés a kunhegyesi és a tiszakécskei szakaszokon, II. fokú a készültség a jászkiséri, a jászberényi, a mezőtúri, a ceglédi, a karcagi, a kisújszállási, a kiskörei és a cibakházi szakaszokon. Az elmúlt 24 órában 51 stabil szivattyútelep és 12 mobil szivattyú együttesen mintegy 2,9 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Ezen kívül az elöntött területekről tegnap is 43 ezer köbméter víz gravitációs elvezetése vált lehetővé.  A védekezésben az elmúlt 24 órában 126 fő vett részt, köztük 67 gépész. Munkatársaink folyamatosan végzik az érintett területek bejárását, a szivattyúzást, a műtárgyak ellenőrzését, az esetleges hibák kijavítását, a vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, felhalmozódott uszadékok eltávolítását. A belvízi főcsatornák teltsége 80-90 százalékos, azaz továbbra is befogadó képesek.
Az önkormányzatok közül I. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászalsószentgyörgy, Jásztelek, Jászkisér, Túrkeve, Kunszentmárton és Örményes, míg II. fokban védekezik Sarud, Cegléd, Fegyvernek, Kétpó és Tiszafüred.