palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Árvízvédelem Árvízvédelmi készültség félezer kilométeren

Árvízvédelmi készültség félezer kilométeren

A Tisza áradása miatt csütörtök reggel 6 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a folyó mindkét partján Csongrádig, valamint a Zagyva és a Hármas-Körös visszaduzzasztással érintett szakaszaira.  Ezzel 528 kilométerre nőtt a készültséget igénylő védvonalszakaszok teljes hossza, ebből 476 kilométeren I. fokú, 52 kilométeren pedig – a Hortobágy-Berettyó mentén - II. fokú a készenlét. A belvízzel elöntött terület kismértékben csökkent.

A Tisza folyamatosan árad térségünkben. A múlt hét csütörtök óta I. fokú a készültség a bal parton Kiskörétől Fegyvernekig, míg a jobb parton Kiskörétől Dobáig. Ma reggel 6 órától szintén I. fokú készültség lépett életbe a folyó ez alatti szakaszain is, mindkét parton, egészen Csongrádig. A Tisza vízállása ma reggel 8 órakor Kisköre-alsónál 673 centiméter (I. fok 600 cm), Szolnoknál pedig 652 centiméter volt, azaz meghaladta a legalacsonyabb készültség szintjét (I. fok 650 cm).
A Zagyva apad, ma reggel 8 órakor 374 centimétert mutatott a vízmérce Jászteleknél. Továbbra is I. fokú az árvízvédelmi készültség a folyó mentén Jászberény és Szászberek között, ma reggel óta pedig a Tisza visszaduzzasztással érintett, torkolatig terjedő szakaszán is I. fokú a készenlét. A Hortobágy-Berettyón tegnaphoz képest kismértékben nőtt a vízszint, ma reggel 8 órakor 314 centiméterre, szükségessé téve a II. fokú készültség fenntartását Túrkeve és Berekfürdő között. A Hármas-Körös lassan árad, vízszintje reggelre Szarvasnál 547, Kunszentmártonnál pedig 578 centimétert ért el. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a folyó Kunszentmártontól a torkolatig tartó szakaszán ugyancsak I. fokú készültség érvényes.

A KÖTIVIZIG jelenleg 528 kilométer hosszú védvonalszakaszon tart fenn készültséget.
I. fokú készültség mellett védekezünk 476 kilométeren:
- a Tisza bal és jobb partján, Kisköre és Csongrád között,
- a Zagyva mindkét partján Jászberény és Szászberek között
- a Zagyva mindkét partján Szolnoktól Újszászig (a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt).
- a Hármas-Körös visszaduzzasztással érintett, Kunszentmárton alatti szakasza 
 
II. fokú készültség van érvényben 52 kilométeren:
- a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Berekfürdőtől Túrkevéig,

Várható tetőző vízállások mértéke és időpontja a Közép-Tiszán:
Tiszafüred 630+-10 cm (febr. 24-25.)
Kisköre-alsó 680+-15 cm (febr. 25-26.)
Tiszaroff 705+-15 cm (febr. 27.)
Szolnok 670+-15 cm (febr. 27.)
Tiszaug  530+-15 cm (febr. 28.)

Belvízhelyzet
Az előző naphoz képest az elöntött terület 300 hektárral csökkent a Közép-Tisza vidékén. A csütörtök reggeli adatok szerint összesen 22 350 hektárt a belvíz ural, amiből 8 250 hektár vetés, 5 050 hektár szántó. A teljes vízborításból 15 100 hektárt Jász-Nagykun-Szolnok, 5 350 ezer hektárt Heves, 1 200 hektárt Pest, 450 hektárt Bács-Kiskun, 250 hektárt pedig Csongrád megyében tapasztaltuk. Változatlanul I. fokú készültség mellett folyik a belvízmentesítés a

kunhegyesi és a tiszakécskei szakaszokon, II. fokú a készültség a jászkiséri, a jászberényi, a mezőtúri, a ceglédi, a karcagi, a kisújszállási, a kiskörei és a cibakházi szakaszokon. Az elmúlt 24 órában 57 stabil szivattyútelep és 19 mobil szivattyú együttesen 3,6 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Ezen kívül az elöntött területekről tegnap is 43 ezer köbméter víz gravitációs elvezetése vált lehetővé.  A védekezésben szerdán 165 fő vett részt, köztük 89 gépész. A szakemberek folyamatosan végzik az érintett területek bejárását, a szivattyúzást, a műtárgyak ellenőrzését, az esetleges hibák kijavítását, a vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, felhalmozódott uszadékok eltávolítását.
Az önkormányzatok közül I. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászalsószentgyörgy, Jásztelek, Jászkisér és Túrkeve, míg II. fokban védekezik Sarud, Cegléd, Fegyvernek, Kétpó, Tiszafüred és Kunszentmárton.