palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Vízrajz Hidrometeorológiai elemzések Csapadékban szegény december

Csapadékban szegény december

Azt, hogy fehér lesz-e a karácsony, nem tudjuk megmondani. Azt viszont igen, hogy pontosan mennyi csapadék hullott térségünkben. Ebben az évben ugyanis érdekesen alakult ennek a mennyisége és főként az eloszlása. Voltak kifejezetten vízbő hónapjaink (január, augusztus, október), ám olyanok is (február, március, április, június, július), amikor a sokéves átlagnál jóval kevesebb esett. A december egyelőre az utóbbiak sorát gyarapítja, hiszen eddig – területi átlagban – mindössze 1,5 millimétert mértünk.

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területére idén decemberben eddig (17-ig) átlagosan csupán 1,5 milliméternyi csapadék hullott. Ezen belül a legtöbb Jászberény körzetében (2,6 mm), a legkevesebb pedig Mezőtúr és Szolnok környékén (0,6 illetve 0,7 mm). Összehasonlításként: a tél első – teljes – hónapjában 40,5 milliméter a sokéves KÖTIVIZIG területi átlag. 
A december eddig eltelt időszaka kísértetiesen hasonlít a novemberre. A múlt hónap első két dekádjában lényegében csak nyomokban tapasztalhattunk esőt, aztán megeredtek az égi csatornák, de a havi csapadékátlag (32,6 mm) így is alatta maradt a sokévi mennyiségnek (41,3 mm). 
Az év egészét tekintve ugyanakkor már megközelítettük a sokévi, 513,4 milliméteres átlagot, hiszen jelenleg 503,2 milliméter az idei „teljesítmény”.