palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Tisza-tó Tisza-tó vízrendszere Tisza-tó: növekvő kerékpáros forgalom

Tisza-tó: növekvő kerékpáros forgalom

Elképzelhető, hogy ebben az esztendőben minden eddiginél több biciklis túrázik a tavat körülvevő töltéseken, az idei első félévi adatok legalábbis erre utalnak. 2015 januárjától június végéig ugyanis 8700 kerékpárost számláltunk a Kiskörei Duzzasztóműnél, július 19-ig pedig összesen 10 714-e hajtottak át az üzemi hídon drótszamáron.

A KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnöksége 2008 óta kíséri figyelemmel a tó körül, s a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat, amely az elmúlt hét év alatt két és félszeresére bővült. Munkatársaink az utóbbi években kérdőívvel szólították meg a vízlépcsőn áthaladó bicikliseket, hogy megismerjék véleményüket, tapasztalataikat. A felmérés hasznos információkkal szolgál nem csak turisztikai szempontból, hanem - a Tisza-tavat üzemeltetőként – igazgatóságunknak is, például a közlekedésszervezés, vagy a hulladék elhelyezésének témakörében.    
Míg az első (nem teljes) évben, 2008-ban 6800, 2009-ben már 12 167 biciklist regisztráltunk, 2010-ben viszont az árvíz miatt 6691-re esett vissza a létszámuk. Aztán 2011-ben 11 214, 2012-ben pedig - az eddigi rekordot jelentő - 18 355 kerékpárost számoltunk. 2013-ben 16 143, 2014-ben pedig 16 162 bicajos élvezte két keréken a Tisza-tó szépségeit. Részletes adataink ide kattintva olvashatóak.