palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Tisza-tó Tisza-tó vízrendszere Fókuszban a Tisza-tavi közlekedés

Fókuszban a Tisza-tavi közlekedés

Immár hetedik alkalommal rendezték meg a Tisza-tó Napja rendezvénysorozatot. A több napot felölelő események között szerepelt rendőrségi futóverseny, Tour de Tisza-tó kerékpárverseny, Ki mit tud? az általános iskolásoknak, és persze horgászverseny is. Május 13-án pedig megtartották a hagyományos Tisza-tavi kerekasztal-megbeszélést.

A találkozó fő témaköre a „vízi és gátakon történő közlekedés, vízi személyszállítás, területhasználat – tevékenységek és szabályok” volt. A meghívott előadók saját tevékenységi körükre vonatkozóan fogalmazták meg azokat a gondolatokat, amelyek a Tisza-tó körüli közlekedést érintik. Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója elsősorban a gátakon történő kerékpáros- és gépjárműforgalom lehetőségeiről és szabályairól tett említést. Előadásából kiderült, hogy az elmúlt évek alatt mind a kerékpáros-, mind pedig a gépjárműforgalom megnövekedett az árvízvédelmi töltésen. Az igazgatóság a gátközlekedési engedélyekben is megfogalmazott KRESZ szabályokkal és sorompókkal próbálja megteremteni az összhangot az ide érkező turisták és a helyi horgászok között. Az igazgató a vízi közlekedés kapcsán bemutatta, hogy a Tisza-tó területén hajóút kitűzése kizárólag a Tisza-folyó főmedrében történik, a medencék vízi közlekedésre történő igénybevétele tapasztalatot és helyismeretet igényel. Több jogszabály is kitér a Tisza-tó területén történő közlekedés szabályaira, melyek ismerete elengedhetetlen mindazok számára, akik vízre szállnak. Előadása végén továbbra is a szoros együttműködést kért a vízirendőrségtől, akik eddig is sokat segítettek a közlekedési szabályok betartatásában.
A Tisza-tó természetvédelmi szempontú terhelhetőségéről a közlekedés vonatkozásában Olajos Péter igazgatóhelyettes, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága részéről tartotta meg előadását. Megállapítást nyert, hogy a tározó viszonylag jól terhelhető, mert túlnyomórészt olyan, zavarást tűrő ökológiai rendszerek alakultak ki, amelyek a közlekedést, az ide érkező látogatok nagy számát elviseli, a nagy kiterjedésű területen jól eloszlik a terhelés. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy ezt az állapotot továbbra is fenn kell tartani jogszabályokkal, valamint fokozott ellenőrzésekkel. Fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék az indikátorfajokat, amelyek a kedvezőtlen változásokat azonnali egyedszám-csökkenéssel vagy egyes fajok túlszaporodásával jelzik a szakemberek számára. Előadásában kitért a megfelelő jogi szabályozás kérdésére, amelyben kompromisszumokat kell kötni, és ebben együttműködésre van szükség az érintettek között.
Ezt követően Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. ügyvezetője ismertette a Kiskörei-tározó horgászati intenzitásának alakulását. Mint mondta: a halfogáshoz felhasznált eszközök nagymértékű fejlődése megnövelte a fogás sikerességét. A halászati hasznosító feladatai folyamatosan nőnek, hogy a horgászok garantált fogása, sikerélménye hosszú távon fennmaradhasson.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről a vízi közlekedés szabályairól, az aktuális jogszabályokról Jung Gyula osztályvezető beszélt. A hajózás során szintén vannak szabályok, táblák, amelyeket a közlekedés során be kell tartani. Kiemelte a hullámkeltésre, a sebesség korlátozásra vonatkozó előírásokat, amelyek a Tisza-tó területén károkat okozhatnak. Javasolta, hogy más vízfelületekre alkalmazott jogszabályokat is alkalmazzanak, figyelembe véve a Tisza-tó sajátosságait.
Ehhez a témához szorosan kapcsolódott Busi László rendőr alezredes, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjének előadása, amely a személyszállítás biztonságának témakörével foglalkozott. Tekintettel arra, hogy igen jelentős a turistaforgalom a tározó területén, elengedhetetlen az utasok biztonsága, akik igénybe veszik a csónaktúrákat. Nem csak a szállítóeszköz (csónak, hajó stb.) tekintetében, hanem a képzett vezető személyében is meg kell felelni az előírásoknak.
A kerekasztal megbeszélésen szó esett a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos észrevételekről és tapasztalatokról. Azzal mindenki egyetértett, hogy a hulladék gyűjtésére mennyire szükség van a tározó körül. A Tisza folyó által szállított szemét egy-egy árhullámot követően kirakódik a hullámtérre, melynek összegyűjtése csak kézzel lehetséges. A megtisztított területeken a turisták és a horgászok szívesen töltik el szabadidejüket, de sajnos továbbra is hagynak maguk után hulladékot.
A záró képsorokat a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának két munkatársa, Molnár Anita igazgató és Szabó Lajos projektmenedzser mutatta be. Hangsúlyozták: a Tisza-tó ökoturizmusban betöltött szerepét kell erősíteni, amelyet csak a garantált élmény tarthat fenn. A szolgáltatások magas színvonala, a konfliktus helyzetek kezelése teheti vonzóbbá a tározót. Fontos, hogy a kerékpárosok, a gáton és a vízen közlekedők között meglegyen az egyensúly, minden szereplő megtalálja a maga helyét a tározóban, ahol a kikapcsolódás számára biztosított.
A témakörökkel kapcsolatos kérdésekre az előadók, illetve az illetékesek válaszoltak, majd ezt követően elfogadták azok a javaslatokat, amelyek a Tisza-tavon, illetve az árvízvédelmi töltéseken történő közlekedést biztonságosabbá tehetik.