palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Belvízvédelem Belvíz: védekezés egyre kevesebb helyszínen

Belvíz: védekezés egyre kevesebb helyszínen

Az elmúlt nap folyamán kétezer hektárral csökkent a mezőgazdasági területeket borító víztükör együttes mérete a Közép-Tisza térségében. Ennek megfelelően folyamatosan mérsékelhetjük a védekezési kapacitásokat. A KÖTIVIZIG tíz belvízvédelmi szakaszából jelenleg öt folytat védekezést: a cibakházi és a jászberényi szakasz változatlanul másodfokú készültséget tart fenn, a karcagi, a jászkíséri és a mezőtúri pedig első fokban védekezik. Utóbbi szakaszon várhatóan ma délután meg is szüntethető a készültség.

Az igazgatóság területén – a február 19-i reggeli állapot szerint - 10 850 hektárt borít belvíz, ebből 10 450 hektárt Jász-Nagykun-Szolnok megyében. (A szomszédos vízügyi igazgatóságok Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi adataival együtt 12 485 hektárt.) A felszíni vízbőség jelenleg 4450 hektárnyi vetést, 3700 hektárnyi szántót és 1850 hektárnyi gyepet tesz művelhetetlenné.
A KÖTIVIZIG már csak 8 stabil szivattyútelepet üzemeltet, amelyek együttesen az elmúlt 24 óra alatt 151 ezer köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Az ezeket kiegészítő 4 mobil szivattyú naponta további 80 ezer köbméter vizet juttat a csatornákba.
A védekezésben közreműködők létszáma is lecsökkent 38-ra, ebből 20 igazgatósági gépész. Munkatársaink a szivattyúzás mellett folyamatosan végzik a vízkormányzást, a vízfolyási akadályok, uszadékok eltávolítását, és segítséget nyújtanak önkormányzatoknak.
A KÖTIVIZIG működési területén lévő települések közül már csak Jászalsószentgyörgy és Cegléd védekezik II. fokozatban, Jászkarajenő és - tegnap óta - Kunszentmárton I. fokozatban küzd a belvízzel.
Ahol a vízszint már lehetővé teszi, a felkészülés jegyében megkezdtük a vízelvezető és átemelő kapacitásunkon azokat a prevenciós munkálatokat, amelyek a legközelebbi belvízvédekezés hatékonyságát növelik majd.